Cyclocross Budapest Bajnokság - 2012 - Gyömrő Kerékpáros Szakosztály

hírek

 

 

2012.12.15 - Cyclocross Budapest Bajnokság

 

Eredményeink (kategória):
Habram István: 2.
Gönczy Gergő: DNF

Teljes eredménylista

Habram István beszámolója

Vasárnap a Cyclocross Budapest Bajnokságra mentünk el a Postás pályára. Mivel ez bajnokság volt, nem indulhattam montival, cyclo-cross biciklim pedig nincs, úgyhogy Gergővel ugyanazt használtunk. Az előző napokban nagyon szép időnk volt, bár a verseny napján esett az eső és így sárban és hidegben kellett mennünk. A verseny közel volt, de mégis korán kellett kelnünk, mert még nem voltunk benevezve. Korán odaértünk, és így rengeteg időnk volt a versenyig. Mikor megérkeztünk láttuk hogy 3 fok van, ami azért elég hideg. Én átöltöztem és háromszor bejártam a pályát míg a többiek neveztek. A terep eléggé saras volt, tele volt akadállyal, szóval eléggé kivette az emberből az energiát. Miután megismerkedtem a pályával Gergő is megnézte még a rajtok előtt. 

Görgőn melegítettem, ami jó dolog volt ebben a hidegben. A rajtnál egy kicsit fáztam, de amint elindultunk, egyre melegebb és melegebb lett. Ketten haladtak előttem: Benkó Barbi és Zathureczky Márk. Az elején még hárman mentünk, jóval a többiek előtt, de aztán én is kezdtem leszakadozni róluk, ami így visszagondolva eléggé várható volt, mert nekik jóval nagyobb cyclocrossos rutinjuk van és sokkal jobb bringákkal is versenyeztek én pedig aznap ültem először cyclocross bringán. Miután leszakadtam róluk egyedül mentem végig. Az egyik bukkanónál elég gyorsan mentem és megdobott a bringa és mikor a merev villával értem földet a csuklóm nagyon megfájdult, ami nagy hátrány volt az akadályoknál és igazából mindenhol. De úgy gondoltam most már végigcsinálom. Teltek a körök, a pedálba egyre jobban betömődött a sár és egyre nehezebben bírtam beakasztani, de végül beértem a célba abszolút harmadik és korosztályos másodikként. Átadtam Gergőnek a bringát, mert nemsokára az ő rajtja következett. Én bementem a jó kis fűtött épületbe melegedni. Ezután kimentem a kocsiba átöltözni amikor szólt apa, hogy Gergő kiállt a versenyből. Megkérdeztem tőle hogy mi történt, neki is a pedállal volt a legnagyobb baja, de neki még a tüdeje is leégett.
Az eredményhirdetésig iszogattuk a jó meleg teát a jó meleg épületben, közben néha kimentünk, hogy hogy áll a verseny a nagyoknál. Az éremosztás után rövid volt az út haza, én pedig elégedetten zártam le a versenyt. Gergőnek sajnos ma nem jött össze, de azért kemény az U19.




Legutóbbi híreink
szponzoraink

© Gyömrő Kerékpáros SzakosztályOldaltérképKapcsolat

Grafika: Fellegi Gábor [alat]